A Mercedes R osztályt is felturbózta az AMG
A tavalyi Frankfurti Autószalonon az AMG tanulmányként már bemutatta az R osztályból faragott izomgépét, mostanra elkészült a szériaváltozat.
A kezdetektől fogva nem titok, hogy a Mercedes az R osztályt elsősorban a tengerentúli piacra szánta, az európai bevezetés csak amolyan mellékág. Így hát nem csoda, hogy az egyterű-kombi-SUV kombinációból készült izmos AMG-változat először Amerikában mutatkozott be, a Chicagói Autószalon látogatói láthatták először élőben a szériamodellt.
A Mercedes tanulmányként már a tavalyi Frankfurti Autószalonon kiállította az autót, azóta nem sok minden változott rajta. Ugyanaz a határozott fellépés jellemzi, mint a koncepciót, ezt elsősorban a 20″-os felniknek és a kétszer két kipufogócsőnek köszönheti; minden más ugyanaz, mint a sima, mezei modelleken.
A motorháztető alá az AMG 510 lóerős, 6,3 literes, nyolchengeres motorja került, amelynek maximális nyomatéka 630 Nm. Csak összehasonlításként: az R 500 ötliteres V8-asa 306 lóerő leadására képes, nyomatéka pedig “mindössze” 350 Nm. A rövid tengelytávos AMG R Klasse kereken öt másodperc alatt gyorsul százas tempóra, a hosszabbnak ennél egy tizeddel több kell.
Az erőátvitelről az AMG 7G-Tronic automatája gondoskodik, amelybe három választható programot építettek. Az első és hátsó tengely között alapesetben 40:60 arányú nyomatékeloszlást biztosító összkerékhajtást az AMG sportfutóművel és légrugózással kombinálta, nem elfeledkezve a már-már kötelezőnek számító adaptív csillapításról sem.
Belül a jól megszokott AMG-hangulat várja a vásárlókat, alcantarás bőrülések, alumínium-betétek, sportkormány, minden, ami kell, s aki esetleg versenypályára merészkedne, az talál stoppert (racetimer) is a fedélzeti komputerben.
