/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Elméletben segítünk autóstársainknak, de a valóságban kevésbé

2014. július 21. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

A Goodyear abroncsgyártó arra kereste a választ, hogy mennyire segítőkészek az autósok Magyarországon. Ezért először megkérdezte az autósokat, hogy megállnának-e segíteni egy bajba jutott autóstársuknak, majd a valóságban le is tesztelte, hogy hányan állnak meg segíteni egy lerobbant autó mellett álló, gumicserével bajlódó nő láttán.

Telefonos kérdésre a válaszadók több mint fele állította, hogy megállna, de a valós teszt során az derült ki hogy a legjobb esetben is csak az autósok alig 5 százaléka állt félre. Segítségnyújtási hajlandóság tekintetében a továbbhaladó és a megálló autók arányát figyelembe véve a Győr, Debrecen, Budapest sorrend rajzolódik ki, ahol a győriek a legsegítőkészebbek, a fővárosiak pedig a legkevésbé azok.

A Goodyear által telefonon megkérdezettek 55,4 százaléka igennel felelt arra a kérdésre, hogy segítene-e egy kerékcsere ügyben tanácstalan hölgyön; 40,8 százalékuk pedig azt mondta, hogy talán segítene. Azok, akik nemleges választ adtak, attól tartottak leginkább, hogy csalás, vagy valamilyen bűncselekmény áldozatai lesznek.

Az abroncsgyártó arra is kíváncsi volt, hogy csak elméletben vagyunk-e ilyen nagyvonalúak, vagy a valóságban is, ezért egy országúti teszt során éles helyzetben figyelte meg a járművezetőket. A teszt két-két órán át tartott, úgy, hogy az első órában a hölgy kétségbeesetten próbál kereket cserélni egyedül, a második órában pedig stoppal kér segítséget az arra autózóktól. Három magyar városban, Budapesten, Győrben és Debrecenben tesztelték az autósokat, a délutáni csúcsforgalomban.

A teszt során azt is figyelték, hogy mennyi idő telik el az első segítségre siető autó megállása előtt. Az M7-esnél több, mint 14 percig kellett várni, míg az első autós megállt, azonban amikor a hölgy stoppolással is jelezte, hogy segítségre szorul, egy percen belül lefékezett egy segítőkész fiatalember. A többi városban is egyértelművé vált, hogy sokkal rövidebb idő alatt álltak meg, amikor a „bajbajutott” hölgy sofőr stoppolással próbálkozott, mint amikor segítségkérés nélkül küszködött a kerék cseréjével.

A három magyar város közül a győriek bizonyultak a legkészségesebbnek, itt összesen 38-an álltak meg abban az órában, amikor stoppolt a segítséget kérő, Debrecenben 27-en, Budapesten pedig 21-en. Ez az összes elhaladt autós 4,2%; 1,9%; és 0,9%-át tette ki. Mindezt összevetve azzal, hogy a telefonos megkeresésre a válaszadók több, mint fele azt jelezte, hogy megállna, világosan látható, hogy az elméleti rendelkezésre állás jelentősen magasabb a valós segítségnyújtási szándéktól.

Megfigyelhető volt az is, hogy amikor nem stoppolt a segélykérő, inkább busz- vagy teherautósofőrök, furgon vezetők, szállítók, kamionosok siettek a segítségére, amikor azonban már kitette a kezét és úgy kért segítséget, a személyautósok aránya volt nagyobb. Volt, aki motorral, kerékpárral, vagy gyalog is segíteni akart, és olyan is, aki visszafordult az úton, hogy kereket cserélhessen; többségük 20 – 45 év közötti férfi, de az idősebb generáció is rendelkezésre állt, sőt, két együtt érző hölgy is akadt, egyikük Debrecenben, a másik pedig Győrben.

A Goodyear telefonos kutatásából az is kiderült, hogy a megkérdezett hölgyek 36,5 százaléka nem tudná egyedül megoldani a kerékcsere problémát. Az urak azonban sokkal meggyőzőbbnek bizonyultak, hiszen mindenki azt állította, hogy ki tudná cserélni a defektes kereket.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/