Ezek a modellek lesznek a környezetbarát autósok kedvencei
címkék: alternatív, autóvásárlás, elektromos, környezetbarát, plug-in hibrid, támogatás
Az év elején még arról szóltak a szakmai előrejelzések, hogy minden eddiginél több elektromos gépkocsit adhatnak el Magyarországon 2020-ban. Aztán előbb jött az elektromos autók állami támogatásának felfüggesztése, majd a járványügyi helyzet, és nemcsak az alternatív meghajtású járművek kereslete esett vissza, hanem az egész magyar autópiac elkezdett zsugorodni. A kormány bejelentése szerint azonban június 15-étől újra pályázható az elektromos autóvásárlási támogatás – ráadásul bizonyos esetekben az eddigi, 1,5 milliós összegnél jóval nagyobb mértékben.
Piaci fellendülést hozhat a támogatás
„Habár a járványhelyzet miatt a vásárlási kedv visszaesett, a nagycsaládosok megmaradtak potenciális vevőkként a piacon” – kezdte Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. „A régi-új autóvásárlási programtól is azt várjuk, hogy a vásárlók fokozatosan visszatérnek, és egyre nagyobb arányban választanak maguknak környezetbarát gépkocsit. Nagy motiváció lehet ehhez, hogy a pályázati összeg egymillió forinttal megemelkedett. Tehát már nem csak a legalább hétszemélyes autókra, de a maximum bruttó 11 millió forint vételárú elektromosokra is 2,5 milliós hozzájárulás vehető igénybe.”
Miért éri ez meg nekem?
Az alternatív meghajtású gépkocsik környezettudatosságban megjelenő értéke felbecsülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Ugyan a maximum 2,5 milliós állami hozzájárulás csak a tisztán elektromos meghajtású autókra vehető igénybe, a zöld szempontok és az alábbi, egyéb gazdasági előnyök az összes, zöld rendszámmal ellátott gépkocsira is érvényesek: egyszerű konnektoros töltés akár otthonról is, ingyenes parkolás az ország több pontján, alacsony fenntartási és karbantartási költségek, környezet- és zajkímélő technológia, nincs regisztrációs, cégautó és helyi gépjárműadó, forgalomba helyezési és visszterhes vagyonszerzési illeték, olcsóbb biztosítás.
Egyre szélesebb választék
Az alternatív meghajtás egyre erősebb piaci trendet képvisel a közlekedésben, ezért az autógyárak is már úgy optimalizálják kapacitásaikat, hogy lépést tudjanak tartani a vevői igényekkel. A magyar autóvásárlók is rendre nyitottabbak az elektromos és hibrid technológiák iránt, azonban az érdeklődés nem mindig társul fizetőképességgel. Ezen segíthet a már 2,5 millióra növelt kormányzati hozzájárulás, és a kereslet egyre több vásárlásban is realizálódhat. A Duna Autó eddig is több mint 200 darab elektromos autót adott át állami támogatással, a 2019-es eladásoknak pedig 4%-a irányult a környezetbarát gépjárművek kategóriájára.
A cég tavalyi értékesítési adatai alapján az elektromosoknál a Nissan Leaf, a hibrideknél pedig a Honda CR-V tűnik verhetetlennek. A plug-in hibridek közül a Volvo XC90-ből adták el a legtöbbet az Autóvárosban. A jól bevált típusok (Hyundai, Mitsubishi, Nissan, Peugeot, Renault) mellett azonban folyamatos törnek előre a népszerűségi listán az újonnan érkezők is. A Kia és a Škoda ugyancsak új belépőnek számít az elektromos autók piacán, miután 2019-ben bemutatták e-Niro illetve e-Citigo modelljeiket, emellett tölthető hibrid palettájuk is bővült az új Ceed SW-vel, Xceeddel és a Superb iV-vel. Amíg a Peugeot nemcsak megújította 208 és 2008 modelljeit, de mindkettőből elektromos változatot is alkotott, addig a Fiat az 500-as, a Suzuki pedig az összes modelljét hibrid verzióban is piacra dobta év elején.
Sőt, még az idén nagy dobásra készül több márka is. Az elektromos autók táborát fogja bővíteni az új Volvo XC40, a Fiat 500, a Honda-e, a Skoda Enyaq és a Seat el-Born. Hibridváltozattal lép majd a piacra a Peugeot 3008 és 508, a Honda Jazz, valamint a Renault Clio. Ez utóbbinál forradalmi újításnak számít a francia gyártó E-Tech megoldása, amelynek köszönhetően akár 80%-ban elektromos üzemmódban autózhatunk a városi használat során, miközben az üzemanyag-fogyasztásunk is 40%-kal csökken. Tölthető, plug-in hibrid verzióban pedig a Kia Sorento, Renault Captur és Škoda Octavia jelenik meg, még 2020-ban. Lesz tehát miből válogatni…