Flottakezelés 2.0.
A flottakezelés lényege – mint mindannyian tudjuk – egy szervezet gépkocsi-állományának beszerzése, üzemeltetése (karbantartása) és végül értékesítése. Ennek módjai azonban eltérőek lehetnek. Tapasztalatok szerint a cégek a kisebb, jellemzően maximum 15 autóból álló flottákat maguk szerzik be és üzemeltetik, ennél nagyobb állomány esetén azonban már előszeretettel veszik igénybe flottakezelők segítségét.
Szoftveres támogatás
Ha cégen belül oldjuk meg gépjárműveink kezelését, ahhoz nagy segítséget nyújthatnak a legújabb flottakezelő szoftverek. Mint minden más termék megvásárlása előtt, így ebben az esetben is érdemes utánajárni annak, hogy a kínált szolgáltatásra szükségünk van-e, milyen előnyökkel jár számunkra, milyen funkciókat kínál és a hasonló programokhoz képest milyen ár-érték aránnyal rendelkezik.
A piszkos anyagiak
A költségek két alapvető összetevője a szoftver használatának havidíja és a felhőszolgáltatás díja. Szerencsére a jövőbeli költségek meghatározásában praktikus segítséget nyújthat a SeaFleet honlapján található árkalkulátor, amelyek az általunk szükségesnek ítélt alap és extra funkciók beállítását követően kiszámolják a szolgáltatás várható havi költségét.
Ezek jó alapként szolgálnak a tájékozódáshoz, de a flottakezelő szoftverek számos egyéni igényekre szabott szolgáltatást is nyújtanak, amelyek költségei személyes konzultációt követően kerülnek megállapításra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyjából 10 gépjárműből álló flotta esetén már kifizetődő lehet a flottakezelő szoftver használata, amely segít időt megtakarítani a korábban Excelben vezetett adatok kiváltásával.
Helyi üzemeltetés vagy felhőszolgáltatás
Nagyobb gépjárműállomány esetén jó választás lehet a helyi üzemeltetés. Ennek lényege, hogy a flottakezelő szoftver és a hozzá kapcsolódó adatbázis a cégünk hardverein kerül telepítésre. Mivel ebben az esetben az üzemeltetést a megrendelő saját cégen belül oldja meg, ezért csak a flottakezelő program lincenszdíját kell megfizetni. Ennek finanszírozása történhet egyszeri díj formájában vagy havidíjas rendszerben is.
Előbbi esetben meghatározott autószám és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások után fizetnek a program használatáért, de a garanciális időszak letelte után a terméktámogatásért is fizetniük kell. Ennél egyszerűbb a helyzet a havidíjas licensz esetén, amikor a havidíj magában foglalja a szoftver használatának és a kapcsolódó terméktámogatás költségét is.
A másik lehetőség a felhőszolgáltatás, ekkor a szoftver és a kapcsolódó adatbázis internet-hozzáféréssel elérhető. Segítségével megtakaríthatjuk a szükséges szerverek beszerzésének költségét, és természetesen időt is spórolunk azáltal, hogy nem kell bajlódnunk az adatok mentésével, a szoftver frissítésével és még a vírusvédelemmel sem.
Ezzel a konstrukcióval nem kell egyszeri, nagyobb beszerzési költséggel számolni, kiadásaink csak a program használatának és a kapcsolódó terméktámogatásnak a díjára korlátozódnak. Ön melyik lehetőséget választaná?
