Megnéztük az új Honda Civic Type R-t Genfben
Alig két évvel a jelenlegi, kissé megkésve érkezett Type R bemutatása után a Honda előállt a tizedik Civic gyártásra érett, legvadabb kiadásával. Az új Type R teljesítménye 320 lóerőre nőtt, ám egyéb finomságokat is tartogat a rajongók számára.
A 2015-ös Genfi Autószalonon öltött végleges formát a Honda Civic kilencedik generációjának legdurvább utcai kiadása, erre máris itt a következő széria Type R változata.
Az újdonság nem csak formáját tekintve, hanem technikailag is módosult elődjéhez képes – igaz, a fronthajtás és a hatfokozatú kézi váltó maradt. Ellenben a 2.0 literes VTEC turbómotor teljesítményét 320 lóerősre hizlalták 400 Nm maximális forgatónyomaték leadása mellett. Arról egyelőre nem tudni, hogy ez mennyit javít az előd 5,7 szekundumos százas sprintidején és a 270 km/órás végsebességen, továbbá egyelőre hivatalos Nürburgring köridő sem áll rendelkezésre, de a japánok biztosra akartak menni a fejlődésben, így más területeken is módosítottak a bevált recepten.
Többek között optimalizálták a motorvezérlést, így javult a gázreakció, de 38 százalékkal növelték a torziós merevséget is, ami mellé a futómű fejlesztése sem maradt el (hátul immáron független többlengőkaros felfüggesztés áll rendelkezésre), így sokat javult az amúgy is példás kanyarvétel, valamint a kanyarokból való kigyorsítás.
Az élményeket tovább növeli a vezetési módválasztó, amely lévén komfort, sport vagy épp a versenypályákra optimalizált +R beállítások segítségével hangolhatjuk élesebbre a gázreakciót, az adaptív lengéscsillapítókat, a kormányzáshoz szükséges erőt vagy épp a váltási érzetet. A képet a továbbfejlesztett aerodinamikai tulajdonságok teszik teljessé, így nagyobb tempónál is stabilabb marad az autó.
Az új Civic Type R gyártását az angliai Swindon területén található soron fogják végezni, és a kész termékek még idén nyáron megérkeznek a kereskedésekbe világszerte.