/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Ötezer dolláros kártérítést kaphatnak a dízelbotrányban érintettek

2016. április 22. 16:30   |   MTI
címkék:  

Elvi megállapodást kötött a Volkswagen az Egyesült Államokban a dízelbotrány rendezéséről – közölte csütörtökön a német járműipari társaság. A közlemény szerint a vállalat megerősíti, hogy a „dízeltémával összefüggésben” a szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC) közreműködésével elvi megállapodásra jutott az igazságügyi minisztériummal, a szövetségi környezetvédelmi hatósággal (EPA) és a Kalifornia állami környezetvédelmi hatósággal (CARB).

A tervezett megállapodás alapján a VW a tulajdonos igénye szerint vagy megjavítja, vagy visszavásárolja a dízelbotrányban érintett autókat, és számottevő kártérítést ad a tulajdonosnak. A VW továbbá a csalás révén keletkezett környezeti károk ellensúlyozására befizet majd egy környezetvédelmi alapba. A részleteket június 21-ig kell kidolgozni, így azt is, hogy miként lehet megjavítani az érintett 580 ezer autót.

Azt még nem tudni, hogy a megállapodás mennyi pénzbe kerül majd a Volkswagennek. A Die Welt című német lap szerdán azt írta, hogy a VW autónként 5 ezer dollárt fizet a tulajdonosoknak. A cég ezt nem erősítette meg, és a ZDF német országos köztelevízió szerint más összegekről is hallani.

Egyelőre az sem világos, hogy az Amerikában kidolgozandó megállapodás alkalmazható-e majd máshol. Mindenesetre a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (VZBV) az elvi egyezség hírére reagálva közölte, hogy nem lenne elfogadható, ha a VW nagyvonalúbb lenne az amerikai vásárlókkal, mint a németekkel.

A dízelbotrány azzal kezdődött, hogy az EPA tavaly szeptemberben megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásról szóló amerikai előírások. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/