![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Rendszámvadászatot tart Budapesten a rendőrség
A rendőrség szerint azért szaporodott meg az első rendszám nélkül közlekedő autók száma, hogy a járművezetők így bújjanak ki a gyorshajtás alól.
A rendszám nélkül közlekedő autókat ellenőrzi a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), mert az utóbbi időben egyre több olyan jármű közlekedik, amelyről “leesett” a rendszám – közölte a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának osztályvezetője szerdán az MTI-vel. A helyszíni bírság 20 ezer forintig terjedhet, a szabálysértési bírság ennél magasabb is lehet. A rendőrség azt feltételezi, azért szaporodott meg az első rendszám nélkül közlekedő autók száma, hogy a járművezetők a rendszám levételével bújjanak ki a gyorshajtás és más, kiemelt szabálysértések büntetése alól – mondta az alezredes. Emlékeztetett arra, hogy a rendőrség május 1-je óta “élesben” alkalmazza az objektív felelősség elvét.
A jogszabály szerint a gépjármű üzemben tartója felelős azért, ha a járművel túllépik a megengedett legnagyobb sebességet, nem tartják be a vasúti átjárón történő áthaladás szabályait, a közlekedési lámpák utasításait, a megállás és várakozás szabályait, a behajtási tilalomra és a kötelező haladási irányra vonatkozó szabályokat, az autópálya leállósávjának igénybevételét meghatározó szabályokat, illetve a természet védelmére vonatkozó előírásokat. A rendőrség fényképfelvételeket készít a szabálysértésekről és 60 napon belül meghozza a bírságot kiszabó határozatot.
A gépjármű üzemben tartója csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a járművet tőle ellopták, illetve ha a járművet használó személy magánokiratban, két tanúval hitelesítve elismeri, hogy a szabálysértés elkövetésekor ő vezette a járművet.
A fővárosi rendőrség csütörtökön a kéregetők és az agresszív ablakmosók visszaszorítása érdekében tart folyamatos ellenőrzéseket a főváros forgalmasabb útszakaszain és főbb útkereszteződéseiben.
Forrás: MTI
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)