Új Mazda MX-5 és Mazda6 MPS
A Mazda 16 éve folyamatosan fejleszti az MX-5 klasszikus koncepcióját, s az idei Genfi Autókiállítás alkalmával az MX-5 immáron harmadik generációja ünnepelhette világpremierjét.
Mazda MX-5 harmadszor
Az első Mazda MX-5 1989-es bemutatója óta a Mazda újraalkotta a sokak számára elérhető, élvezetes autózást kínáló járművek fogalmát. A Mazda az elmúlt 16 esztendő során folyamatosan továbbfejlesztette az első generáció klasszikus koncepcióját, s az idei Genfi Autókiállítás alkalmával az MX-5 immáron harmadik generációja ünnepelhette világpremierjét.
A Mazda MX-5 mindig is a japánul “Jinba Ittai”, azaz “a ló és lovasa közötti egység” megtestesítőjének számított, ami egyben a vezető és Mazda MX-5-öse közötti viszony találó leírása is. Mint minden eddigi változat esetében, ezúttal is a “Jinba Ittai” volt a harmadik generációs Mazda MX-5 kifejlesztésének alapelve. Az eredmény pedig egy elődjét jelentős mértékben túlszárnyaló jármű, amely azonban megőrizte eredeti alapkoncepcióját, ami világszerte oly népszerű autóvá tette.
Az új Mazda MX-5 külső designja elődjéhez hasonlóan az élvezetes és modern formavilág kombinációja. Orrán és hátulján olyan korszerű stílusjegyekkel varázsolták újjá, amelyek egy modern, könnyű roadster tiszta funkcionalitását és egy vérbeli Mazda sportkocsi atletikusságát közvetítik. A Mazda MX-5 elején és hátulján egyaránt keskenyedő formák hangsúlyozására a fényszórók és a hátsó lámpák az autó széleitől befelé helyezkednek el, így a tengelytáv (+65 milliméter), a hosszúság (+20 milliméter), a szélesség (+40 milliméter) és a magasság (+20 milliméter) enyhe növelése ellenére megőrizte feszes és kompakt vizuális hatását. (Az adatok az európai kivitelre vonatkoznak). A roadster teljes hossza egyébként 3995 mm, szélessége 1720 mm, magassága 1245 mm, tengelytávja pedig 2330 mm.
A belső teret az egyszerű funkcionalitás és a magas szintű kidolgozással párosuló kényelem jegyében alkották újjá. T-alakú kialakítása a műszerfalat sajátosan egyesíti a középen húzódó kardánalagúttal. A kapcsolók, műszerek és kezelőelemek könnyen leolvasható és használható elrendezésben szerepelnek. A vezető előtti műszeregység öt fémkeretes, könnyen leolvasható körműszert tartalmaz. Az új Mazda MX-5 nyolcféle külső színt (piactól függően) és három egyéni kárpitcsomagot kínál.
Az alapmodellek matt ezüst fémhatású berakásokkal díszített, ízléses fekete szövetkárpitozással készülnek, míg a magasabb felszereltségi szintű modellek sárgásbarna és fekete kombinációjú bőrbevonatú üléseket, műszerfalat és ajtókárpitokat vagy pedig egyszínű fekete bőrkárpitozást kínálnak. A kényelmet az új modellben a hátfalra épített három rakodórekesszel növelték, és további zsebeket helyeztek el az autóban. Nyitott tetővel autózva két új felszerelés teszi komfortosabbá az autót: új, derékmagasságban elhelyezett nyílásokból áramlik a meleg vagy hűs levegő az utastéren át, miközben az ülések mögötti légterelő hálóval borított felületén át bizonyos mennyiségű levegőt az utastérbe enged.
A Mazda MX-5 modelleket a Mazda MZR-családjából származó két új lánchajtású, dupla vezértengelyes, változó szívószelep-vezérlésű motor hajtja: az 1,8 literes benzines (126 LE és 167 Nm) mellett egy erőteljes 2,0 literes benzines, amely 118 kilowatt/160 lóerő legnagyobb teljesítményét 6700-as, míg 188 newtonméteres maximális forgatónyomatékát 5000-es percenkénti fordulatszámnál adja le. Mindkét erőforrás első-középső elrendezésben, hátsókerék-hajtással és érzékeny gázreakciókat és élvezetes vezetést biztosító motortartó vázzal kerül a motortérbe. A Mazda új fejlesztésű hatfokozatú manuális sebességváltója minden piac kínálatában kiegészíti az ötfokozatú manuális váltót, s mindegyiküket a csekély erőkifejtéssel rövid kapcsolási utakon végrehajtható váltások jegyében alakították ki. Egyes piacokon egy fejlett hatfokozatú automatikus váltómű is kapható lesz. A motorteljesítmény a helyi igények szerint eltérhet majd.
A vezető és az új Mazda MX-5 közötti lehető legszorosabb egység érdekében a mérnökök lineáris, pontos és kiszámítható reakciókat biztosító futóművet fejlesztettek ki. Mindezt a Mazda MX-5 könnyű, ám szilárd karosszériaszerkezete, 50:50 arányú első-hátsó tömegeloszlása, hosszabb tengelytávja, szélesebb nyomtávjai, kettős keresztlengőkaros első, illetve új fejlesztésű, tökéletesített geometriájú multi-link rendszerű hátsó felfüggesztése segíti. A karosszéria gyorsítás és fékezés alatti nem kívánt billenéseit hatékonyan mérséklik a lengéscsillapítók és a bukó-, illetve süllyedő mozgásokat gátló geometriai kialakítások. A fogasléces szervokormány gondos hangolása lágy kormányreakciókat és az útról érzékeny visszajelzéseket biztosít. A Mazda MX-5 elöl nagyobb nyereggel ellátott belső szellőzésű, míg hátul masszív tömör tárcsafékekkel készül. A merev karosszériaszerkezet az autó és vezetője egységének alapvető fontosságú eleme. A kimerítő analízisnek és a korszerű anyagfajták alkalmazásának köszönhetően az új egységes karosszériaszerkezet a hajlítószilárdság terén 22, a csavarószilárdság tekintetében pedig 47 százalékos fejlődést kínál a Mazda MX-5 előző generációjához képest.
Mazda6 MPS – A vérbeli Zoom-Zoom szedán
A genfi reflektorfényben a Mazda6 sorozat új csúcsmodellje, az európai piacon idén ősszel megjelenő Mazda6 MPS (Mazda Performance Series) is szerepelt. Új fejlesztésű, közvetlen befecskendezésű, turbófeltöltésű 2,3 literes benzinmotorjával, új aktív nyomatékelosztású összkerékhajtási (Active Torque Split All-Wheel-Drive) rendszerével az új Mazda6 MPS valóban a vérbeli Zoom-Zoom szedán. Akinek egy Subaru Impreza WRX vagy egy Mitsubishio EVO túlságosan kompromisszum-mentes autó, annak kiváló választás lehet a 260 lóerős Mazda MPS.
Külső megjelenésében kifinomult és dinamikus, belül kényelmes és stílusos karakterével az új Mazda6 MPS a sportosság, a szedánokra jellemző elegancia és a kényelem ideális kombinációja. Az új fejlesztésű MZR 2,3 DISI turbómotor a közvetlen befecskendezés és a szikragyújtás révén, illetve a korszerű turbófeltöltőnek köszönhetően 191 kW/260 LE teljesítményre képes, míg 380 Nm-es maximális nyomatékát 3000-es percenkénti fordulatszámnál kínálja. A Mazda6 MPS az új hatfokozatú manuális sebességváltóval támogatva minden tempónál vérpezsdítő Zoom-Zoom élményt kínál: 0-100 km/h 6,6 mp alatt, végsebesség 240 km/óra. 215/45 ZR 18, 240 km/h, 1590 kg
A motorerő az új aktív nyomatékelosztású összkerékhajtási rendszernek köszönhetően teljes mértékben vonóerővé alakítható az úton. A három automatikus nyomatékelosztási üzemmód – normál, sportos és havas (síkos) – mindenkor lehetővé teszi a teljesítménypotenciál kiaknázását. Valós idejű bemenő adatok felhasználásával a rendszer figyeli az útfelület és a menetkörülmények változásait és a hátsó differenciálmű elé szerelt aktív tengelykapcsoló elektronikus szabályzásával 100:0 és 50:50 arányok között változtatja az első és hátsó kerekek közötti nyomatékelosztást.
Az új Mazda6 MPS futóműve szintén speciális fejlesztéseken esett át, hogy jól illeszkedjen a nagyteljesítményű motorhoz. A helyi megerősítések a karosszériaszerkezet csavarószilárdságát a nagysorozatú modellváltozatokéhoz képest mintegy 50 százalékkal emelték meg. A kiemelkedő irányíthatósági tulajdonságokat és a kiszámítható lineáris reakciókat a menetkényelem feláldozása nélkül kínálja a kettős keresztlengőkaros első és a multi-link rendszerű hátsó felfüggesztés, mindkettő megnövelt csillapítás és rugóállandó, valamint vastagabb stabilizátorok mellett. A négy nagyméretű tárcsafék, a blokkolásgátló és a vészfékrásegítővel kiegészített dinamikus stabilitás-ellenőrző megbízható fékteljesítményről gondoskodik.
Kapcsolódó cikkek:











