/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Újra Hondába ül Jenson Button

2017. június 06. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Mit csinál egy Forma-1-es világbajnok, ha visszavonul? Lényegében azt, amit csak szeretne, ez pedig igaz a versenyzésre is. 2009 bajnoka most egy Honda NSX volánja mögött próbálja ki, milyen a hosszútávú versenyzés, méghozzá Japánban Suzuka aszfaltcsíkján.

Múltkor még Fernando Alonsót helyettesítette Monacóban az F1-es McLaren-Honda volánja mögött, legközelebb pedig már Japánban bizonyíthat egyik kedvenc közönségének egy NSX kormányát tekergetve Jenson Button.

2009 világbajnoka ugyanis azt a nemes felkérést kapta, hogy a Supe GT szériában, japán legnépszerűbb sport-/túraautó bajnokságában egy GT500-as Honda NSX-szel próbáljon szerencsét az 1000 kilométeres megmérettetésen idén augusztusban.

A pilóta társai a Team Mugen csapatban Daisuke Nakasima és Hidekah Mutoh lesznek, akik ugyan még nem szereztek korábban GT500-as első helyet, ám mindenre elhivatottak, ráadásul a csapat nem áll rosszul győzelmek terén, ugyanis 2010, ’11 és ’13-ban is megszerezték az elsőséget, bár az elmúlt három évben a Lexus RC F dominált. Talán az újjászületett NSX segítségével majd most becsúszhat ismét az első hely…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/