2014. október 04. 12:15   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Mindössze négycsillagosra tört a Citroen Cactus – videóval

Mióta szigorúbb az Euro NCAP töréstesztje, nem ritkán látni negatív meglepetéseket az új autók tesztjei között. Most épp a Citroen apró crossovere kapott az elvártnál kevesebb pontot, így egy csillagtól is búcsúznia kellett, de volt ennél rosszabb eredmény is.

Bár már kapható hazánkban is, a törésteszteket végző európai szervezet még csak most vette górcső alá a Citroen jópofa ötletekkel megbolondított négykerekűjét, melyet egyébként már volt alkalmunk kipróbálni.

Sajnos azonban a vizsgálómérnökök nem találták olyan jónak az autót, mint mi, ugyanis csupán négy csillagot ítéltek neki az elérhető maximális ötből. Ez többek között annak köszönhető, hogy a felnőtt utasvédelemben, valamint gyalogosvédelemben is csak 82, illetve 80%-os eredményt ért el az autó (ezek ugyanis nem kiváló, hanem jó eredmények), míg néhány modern biztonsági felszerelés hiánya miatt a biztonsági felszerelések kategóriájában mindössze 56%-os értéket kapott, hiába szerelik szériában menetstabilizálóval.

Bár biztos nem sok reklámban fog szerepelni az elért végeredmény, a Cactus még mindig jobban szerepelt, mint a Berlingo, melyet csupán három csillaggal „jutalmaztak” a bírák – köszönhetően többek között az 56%-os felnőtt utasvédelemnek.

Ezzel szemben a Mercedes nemrég bemutatott high-tech kisbusza, a V-osztály, valamint a Nissan terepese, az X-Trail egyaránt megkapta a maximális, ötcsillagos minősítést.