Ilyen az első érintőképernyős autó – videó
Bár manapság terjednek el igazán, az érintőképernyők már a ’80-as években megjelentek az autókban. Elsőként 1986-ban egy Buick Riviera – ha nagyon kezdetlegesen is, de – rendelkezett a technológiával. Az alábbi filmen be is mutatják működését.
Mai szemmel nézve vicces lehet, de 28 évvel ezelőtt, amikor még a szimpla digitális kijelzők is nagy dolognak számítottak és a kvarckristály volt a menő, igazi meglepetésként érte az embereket a Buick katódsugárcsöves monitorral megtámogatott érintős fedélzeti számítógépe.
A gyáriak által csak „Graphic Control Center”, azaz Grafikus Irányító Központnak elnevezett computer még nem ismerte a színeket, így fekete háttéren zöld ikonokkal és írásokkal tájékoztatta a vezetőt többek között a fogyasztási és utazási információkról, a rádió, a klíma vagy éppen az ajtók állapotáról, de képes volt diagnosztizálni a fékek, a motor és az elektromos rendszer állapotát is.
Ennek ellenére a gyártó kénytelen volt száműzni a rendszert a ’90-es évek elejére, mert sokan panaszkodtak, hogy használata zavaros és megterhelő – főleg menet közben.