Soha ne állj a salakon őrjöngő Ford Mustang mögött – videó
címkék: autóbaleset, burnout, drift, új ford mustang, vicces
Azt hitték poén lesz a kerekeit a salakon kipörgető Mustang mellett állni, ám az autó épp olyan, mint egy vad ló: nem szabad mögé állni, mert megrúg. Nos, a pickup felelőtlen utasai a saját bőrükön tapasztalták meg, mit jelent ez, mikor a repülő kövek betörték az ablakokat.
Akár egy sörétes puska golyói, úgy szórták meg a Mustang kipörgő kerekei hatására kilövellő kavicsok szerencsétlen pickupot. Addig persze tetszett a bent ülőknek a műsor – és bele se gondoltak miylen veszélyes – amíg az autó közvetlen mellettük volt, ám hamar fordult a kocka és ezzel együtt az izomautó is, a következő pillanatban pedig már csak a csapódó kövek hallatszottak és a kitört két oldalablak látványa maradt. Még szerencse, hogy a pickup utasainak nem esett baja, ám ez nem mondható el az autóról, amely minden bizonnyal a fényezésén is elszenvedett néhány sérülést.