rekorder
A nap képe: a világ legdrágább Teslája
A T Sportline által épített Tesla Model S valószínűleg a világ legdrágábbja. A különböző kiegészítőknek és beépített extráknak köszönhetően több mint kétszer annyiba kerül, mint a gyári csúcsmodell: 205 820 dollár, azaz 46,5 millió forint az ára.
wave
A nap képe: a jövő kamionja
A világ legnagyobb áruházláncának megrendelésére készítették el ezt a futurisztikus vontató-félpótkocsi szerelvényt. Az áramvonalas kialakítású jármű hibrid hajtásláncot kapott, a félpótkocsit pedig jelentős súlyt megtakarítva szénszálas műanyagból alakították ki.
m, mint m gmbh
A nap képe: M, a legerősebb betű
„M, a világ legerősebb betűje” – ez a frappáns szöveg volt olvasható a BMW genfi standjának egyik szegletében. Nagyon találó megállapítás, s igazából nehéz is lenne belekötni. Ezt a retina szaggatóan kék színű M3-ast elnézve végképp nem lehet kifogásunk.
gumpert apollo s
A nap képe: szárnyas fejvadász
Az autódekorációval és fóliázással foglalkozó augsburgi 2M Designs nem akármilyen alanyt választott magának tehetsége szemléltetéséül. Egy nagyon ritka, 780 lóerős Gumpert Apollo S szuper-sportkocsinak adtak új ruhát, ami így még feltűnőbb lett, mint előtte volt.
motogp
A nap képe: a BMW M4 Safety Car
Az új BMW M4 Coupéból faragtak biztonsági autót az idei MotoGP szezonra, ami nem meglepő, hiszen tavaly is egy BMW, egy M6 Gran Coupe töltötte be ezt a szerepet.
420 ló
A nap képe: egy nem hétköznapi Golf
A B&B Automobiltechnik már 30 éve foglalkozik Audi és Volkswagen modellek nemesítésével. Amint minden idők legerősebb gyári Golfja, az R modell betette a lábát a szalonokba, a cég máris felkészülten várja a nagyobb teljesítményre vágyó ügyfeleket.
c4 cactus aventure
A nap képe: egy Citroёn kalandtúrához
időpont:2014. március 07. 07:00
szerző:Autoblog
címkék:a nap képe, c4 cactus, citroen, genfi autószalon
Radikális változáson megy át a Citroёn modellkínálata, amely irányvonal első képviselője a zseniális C4 Cactus. A Genfi Autószalonon a márka az új modellből máris kiállított egy speciális terepváltozatot is.
lazareth wazuma
A nap képe: quad Ferrari motorral
Az egyik első jármű, amibe a Genfi Autószalonon belebotlottunk, nem egy autó volt, hanem egy négykerekű, leginkább quadnak kinéző szörnyeteg. A brutális kiállású masinába a Ferrari 308-as 3,2 literes 250 lóerős V8-as erőművét szerelték.
gt3
A nap képe: a Lexus versenyautó
A Genfi Autószalon Lexus standján az új széria RC F kupé mellett feltűnik majd a modell GT3 versenyautó tanulmánya is, melynek végleges verziója 2015-től indul majd hosszú távú versenyeken.
bonjour geneve!
A nap képe: Citroën C1 Svájc színeiben
A Citroën egyedi meglepetéssel várja a 84. Genfi Autószalon látogatóit: az új C1 Swiss&Me tanulmányautó a városi autózás örömeit hirdeti, egyben pedig kedves gesztussal köszönti a svájci közönséget.
egyedi darab
A nap képe: egy különleges Lamborghini Aventador
időpont:2014. február 26. 07:00
szerző:Autoblog
címkék:a nap képe, ad personam, aventador, lamborghini
A Lamborghininél az egyéni ügyféligényeket az Ad Personam program szolgálja ki, amelyet hamarosan az Aventador mellett az új Huracán modellre is kiterjesztenek. A Genfi Autószalonon is kiállított Aventador Roadster gyűjti csokorba az új lehetőségeket.
intrado
A nap képe: a jövő Hyundai autója
A Hyundai bemutatta az Intradót, a jövőbeli mobilitási igények kielégítésére tervezett tanulmányautót. A hidrogén üzemanyagcellás jármű nagyon könnyű és merev vázú, a benne használt technológiák a Hyundai szerint megváltoztathatják az autógyártás folyamatát.