/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A Ferrari biturbó V8-asa lett az Év Motorja

2017. június 21. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

Ismét megválasztották az idei év legjobb erőforrásait, s a Nemzetközi Év Motorja díjat zsinórban másodszor a Ferrari zsebelte be. Az Audi öthengeres turbómotorja most sem akadt legyőzőre, a Ford 1 literes Ecoboost blokkjának pedig hatodik alkalommal ítélték oda az első helyet. Az új, elektromos hajtáslánc kategóriájában a Tesla győzött.

A Nemzetközi Év Motorja díj 19 éves történetében eddig csak három gyártó négy erőforrásának sikerült a duplázás, most azonban a Ferrari is csatlakozott az elitklubhoz. Megvédte tavalyi címét, új fejlesztésű, 3,9 literes biturbó V8-as erőforrását idén ismét a Nemzetközi Év Motorjának választották meg. A 488 GTB és 488 Spider modelleket mozgató 670 lovas motor a 3-4 literes kategóriában is nyert, emellett az Év Sportmotorja címet is megkapta. A Ferrari a 4 liter feletti lökettérfogatú motorok kategóriájában is győzött, a zsűri az F12berlinetta és F12tdf modellekben dohogó 6,3 literes V12-est találta a legmeggyőzőbbnek.

A díj történetében először, idén elektromos hajtáslánc kategóriát is bevezettek, ahová kizárólag 100-ban elektromos hajtású járművek kerülhettek be. A Tesla hajtáslánca verte a mezőnyt, s az Év Zöld motorja címet is megszerezte. Az Év Új Motorja díj ugyanakkor a Hondához vándorolt, amely 11 év után nagy durranással tért vissza. Az új NSX szupersportkocsi csodálatos 3,5 literes V6-os hibrid hajtáslánca érdemelte ki a legmagasabb elismerést.

A 31 ország 58 autós szakírójából összeállított zsűri immár hatodik alkalommal választotta a Ford 1,0 literes EcoBoost erőforrását az 1,0 liternél kisebb lökettérfogatú motorok legjobbjának, ami azt jelenti, hogy a háromhengeres benzinmotor 2012 óta verhetetlennek számít saját kategóriájában. Az 1,0 literes EcoBoost már 10 érmet gyűjtött az Év Motorja versenyen; eddig példátlan módon háromszor is nyert az összesítettben.

Egy másik „veterán”, az Audi 2,5 literes TFSI motorja idén ismét behúzta a győzelmet a 2-2,5 literes kategóriában. Az erőforrás 2008 óta készül az Audi Hungariánál és immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a rangos díjat. A 2,5-3 literes kategóriában a Porsche 911-es modelleket mozgató 3 literes turbó boxermotor lett a legjobb, de az 1,8-2 literes kategóriában is Porsche motort hoztak ki győztesnek. Az 1,4-1,8 literes kategóriában a BMW 1,5 literes, háromhengeres benzin-elektromos hibrid hajtáslánca győzött, míg az 1-1,4 liter lökettérfogatú erőforrások mezőnyében a PSA Peugeot Citroen 1,2 literes háromhengeres turbómotorját tették az első helyre.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/