Leáldozott a full-size szabadidő-autóknak
Az SUV-k eladásai 2004 óta folyamatosan csökkenek az USA-ban, idén a GM az első félévben 18,8 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el.
Ami egy évtizede még elképzelhetetlen volt, most bekövetkezett. A General Motors befagyasztotta kétmilliárd dolláros full-size szabadidő-autó fejlesztési programját, tehát úgy néz ki, hogy a 90-es évek sztárjainak, az Escalade-nek, a Yukonnak és a Suburbannek nem lesz utóda. A vásárlók kisebb méretű és üzemanyag-takarékosabb modellekre vágynak; a mai környezetben igen nehéz lenne néhány milliárd dollárt friss modellekre költeni – mondta Robert A. Lutz, a GM alelnöke és fejlesztési igazgatója.
Az SUV-k eladásai 2004 óta folyamatosan csökkenek az Egyesült Államokban, idén a GM az első félévben jórészt emiatt 18,8 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el. A cég részvényei 76%-ot estek idén, mellyel ugyanakkor nincs egyedül, a Ford részvények ma 70%-kal érnek kevesebbet. A GM-hez hasonlóan a Chrysler is csődközeli állapotba került. Közülük azonban a GM-nek lesz nehezebb dolga, ugyanis személyautó üzletága messze nem termelt annyi profitot, mint a szabadidő-autói. A leépítések már megkezdődtek; a legöregebb, Janesville-i üzem karácsonyig beszűnteti működését, s ha a Chryslerrel tervbe vett egyesülés tovább halad, újabb alkalmazottaktól válnak meg. (Az elmúlt három év alatt mintegy 40 ezer munkásnak mondott fel a GM).
A GM-nél abban reménykednek, hogy egy új kisautó kihúzhatja a vállalatot a gödörből. Nemcsak kisebb méretű személyautókon, hanem kisebb lökettérfogatú erőforrások fejlesztésén is dolgoznak, 2010-ben pedig be kívánják vezetni a piacra az elektromos meghajtású Chevy Volt modellt. Mentőövnek bizonyulhat a Chevrolet Malibu is, valamint a belőle származtatott Buick Enclave és GMC Acadia crossoverek. Természetesen a hibrid rendszerek fejlesztését is felgyorsítják.