/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Mansory Mercedes-Benz G 63 AMG 6×6

2014. május 19. 19:40   |   Autoblog
címkék:  

Terepjáróból aligha találni exkluzívabbat a hatkerék-meghajtású Mercedes-Benz G 63 AMG-nél, amely nettó 379 ezer eurós vételárával igencsak leszűkíti a vásárlóközönséget. Az oligarcháknak, olajsejkeknek és kínai milliárdosoknak kitalált megalomán offroader azonban ezen felül még messzemenőkig a tulajdonos ízlésére szabható. Az olyan cégek, mint a Brabus vagy a Mansory szívesen foglalkoznak a brutális járgánnyal.

A Mansory ezúttal is azzal kezdte, amihez kiválóan ért: saját autokláv kemencéjében sütött szénszálas elemekkel szerelte fel a nagy Mercedest. Könnyű, ám merev karbonból készült a hűtőrács, a motorháztető, a sárvédők, a tetőspoiler, a külső tükörházak, valamint néhány szellőző is. Emellett hatásos módosításként az első fényszórókat is kicserélték.

A szakemberek azonban igazán a motornál élték ki magukat. Az 5,5 literes V8-as biturbó AMG blokk teljesítményét 840 lóerőre húzták fel, ami közel 300-zal több a gyári értéknél. A dugattyúk, a hajtókarok, a csapágyak, a főtengely, a hengerfej és egy sor más alkatrész a versenysportból származik. A rozsdamentes acél kipufogórendszer közreműködésével a teljesítmény 840 lóerőre, a nyomaték pedig 1000 Nm-re gyarapodott.

Az utastérben csakis a legjobb minőségű bőrrel, Alcantarával és fával dolgoznak, és nem maradhat ki a karbon díszítés sem – persze minden a megrendelő kívánságának megfelelően.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/