Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A nap képe: a Toyota holdjárója

2019. július 18. 12:30   |   Autoblog
címkék:  

A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) és a Toyota márciusban bejelentette, hogy az autógyártó fejleszti majd a 2029-re tervezett japán Hold-projekthez szükséges, ember által vezetett, túlnyomásos kabinnal épített és üzemanyagcellás technológiával hajtott holdjárót. A projekt azóta a következő szakaszába lépett, a Toyota pedig meg is kezdte a legénységgel ellátott túlnyomásos kabin fejlesztését.

A Japán Űrkutatási Ügynökség és a Toyota három éves, a 2019-es pénzügyi évtől a 2021-es pénzügyi évig tartó közös kutatási programba kezd az idén márciusban bejelentett közös Hold-projekt részeként. A kutatás-fejlesztési együttműködés célja egy olyan, legénységet szállító. túlnyomásos kabinnal kialakított holdjáró kifejlesztése, amely hidrogén üzemanyagcellás technológiával működik. A hároméves projekt során a JAXA és a Toyota tesztmodelleket készít, illetve prototípusokat értékel. Ennek célja a legénységgel ellátott túlnyomásos holdjáró kifejlesztése, illetve egy nemzetközi összefogás keretein belül a Hold felszínének vizsgálata.

A 2020-as pénzügyi évben várható a technológiai elemek alkatrészeinek előállítása és a holdjáró prototípusának megépítése, míg a 2021-es pénzügyi évben a legyártott alkatrészek és a holdjáró prototípusának tesztelését és kiértékelését tervezik. A 2029-es indítás előkészítése szakaszosan történik. Ez magában foglalja a tervezést, a kiértékelést, a prototípusokat és magának a holdjárónak a legyártását is.

A JAXA vezetési technológiákkal kapcsolatos adatokat is gyűjt a legénységgel ellátott túlnyomásos holdjáró kifejlesztéséhez. A járművet olyan küldetéseken fogják használni, melyek során a Hold sarkvidéki területeit térképezik fel. Ennek célja egyrészt megvizsgálni a Holdon található források (pl. fagyott víz) kiaknázásának lehetőségeit, másrészt olyan technológiák elsajátítása, amelyek lehetővé teszik nagy kiterjedésű égitestek felszíni vizsgálatát.

A Hold-projekt tervezett indítási dátuma 2029. Ennek előkészítéseként történik majd 2022-től a holdjáró életnagyságú prototípusának legyártása és kiértékelése, valamint a Hold sarkvidékeinek feltérképezéséhez szükséges vezetői rendszerek tesztadatainak gyűjtése és kiértékelése. 2024-től gyártják le a holdjáró gépészeti modelljét és terveznek egy küldetésre alkalmas modellt, 2027-től pedig elindul a jármű gyártása.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

A nap képe

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!