
autóeladások
Jól indult az év
időpont:2014. február 03. 16:30
szerző:Autoblog
A JATO Dynamics legfrissebb összesítése szerint januárban összesen 4408 darab új személygépkocsi került forgalomba, ami a tavaly januári számoknál 20%-kal magasabb. A kishaszonjárművek esetén 37%-os növekedés történt.

növekvő import
A 70 ezret is elérheti az idén behozott használt autók száma
Bár az euró árfolyama az év legnagyobb részében 295 forint felett alakult, az idei évben behozott használt autók mennyisége év végére akár a 70 ezres szintet is elérheti – ez 30 százalékkal haladja meg a 2012-es szintet.

Enyhe növekedésben az autópiac
Az év eleji, tavalyhoz képest jelentős visszaesés pozitív irányba fordult márciusban, és ez a folyamat folytatódott áprilisban és májusban is, vagyis éves összehasonlításban világosan látszik, hogy az év második felében növekedni fog a magyar autópiac.

NÖVEKEDÉS
Fellendült a hazai újautó-piac
Idén áprilisban a személygépjármű piac jelentős, közel 16 százalékos emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához képest, az első négy hónap összesített adatai pedig 21 százalékos többlet forgalomba helyezést mutatnak a tavalyi évhez képest.

KISEBB KÖLTSÉGEK
Jövőre jobban megéri cégautót bérelni
Visszaigényelhetővé válik a lízingelt és bérelt személygépjárművek bérleti díjának általános forgalmi adója, ami a növekvő adóterheket kompenzálva jelentősen növelheti jövőre a vállalatok autóbeszerzési kedvét.

11,6 ÉV
Tovább öregszik a magyar gépjárműállomány
időpont:2011. október 20. 14:54
szerző:Autoblog
címkék:használtautó, használtautó-piac, újautó-eladások, újautó-piac
Az első félév során közel 4 százalékkal nőtt az értékesített használtautók száma. Az újautó-eladások lassulása miatt azonban csökkent a fiatal gépkocsik cseréje, és fogyóban van a minőségi használtautó kínálat is. Tovább öregedhet a hazai autóállomány.

KINT A VÍZBŐL
Enyhe növekedést mutat a hazai újautó-piac
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének kimutatása szerint a szeptemberi forgalomba helyezések mértéke némileg elmaradt a tavalyitól, az év első kilenc hónapjában azonban 1223 darabbal több személygépkocsira került rendszám Magyarországon.

CSÖKKEN A KÍNÁLAT
Emelkedhet a használtautók ára
Elfogyhatnak a minőségi használtautók a hazai kínálatból a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően, mert az egyéni vásárlók nehezebb gazdasági helyzete és a finanszírozási források beszűkülése miatt még nem indult be az autók piaca.

ELŐREJELZÉS
Idei kilátások a magyar gépjárműpiacon
időpont:2011. január 06. 21:48
szerző:Autoblog
címkék:autópiac, forgalomba helyezés, mge, újautó-piac
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete értékelte a magyar gépjárműpiac tavalyi évét és az idei évre vonatkozó előrejelzését is közzé tette. Már vannak bíztató jelek, de komoly problémát jelent például a nagy hazai frank alapú hitelállomány.

FURCSA HELYZET
Viszik a prémiumautókat, mint a cukrot
időpont:2010. november 24. 19:18
szerző:Autoblog
címkék:roncsprémium, roncsprogram, újautó-eladások, újautó-piac, válság
A fejlődés korábbi jelei ellenére az európai újautó-piacon továbbra is a csökkenés a jellemző. Érdekes, hogy amíg az öt legnagyobb piacon egyre kevesebb autó kerül forgalomba, addig a közép-kelet-európai piacok néhány kivétellel egyre szebben teljesítenek.

LEFELÉ MEGY
Továbbra is csökkennek az újautó-eladások
A JATO Dynamics legfrissebb jelentése szerint augusztusban tovább csökkentek az európai újautó-eladások, melynek eredményeként az éves összeladások 2,4%-kal maradtak el a 2009-es év első nyolc hónapjának számaitól.

NINCS KEDV
Nem fogynak itthon az autók
A tavalyi év első félévéhez képest idén az első hat hónapban 18 248 darab autóval kevesebbet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami jelentős, 46 százalékos visszaesést jelent. Tapasztalható ugyan némi javulás, de a piac helyreállása még bőven várat magára.