FORMA 1
Debütált a McLaren 2006-os járgánya
"135 mérnök dolgzotott azon, hogy a tavalyi autó 11 500 komponensének 90 százalékát átalakítsa, megváltoztassa."
FORMA 1
Alonso felavatja az egyes rajtszámot
"Fernando Alonso autóján először fog díszelegni az egyes rajtszám."
FORMA 1
Alonso Schumi szomszédja lett
"Svájc mindig is közkedvelt volt a nyüzsgés elől menekülni kívánó versenyzők körében, Niki Lauda és Alain Prost is itt regenerálódott hajdanán."
FORMA 1
Frentzen kénytelen visszavonulni
"Nem így terveztem pályafutásom befejezését" - mondta az elkeseredett versenyző."
FORMA 1
Biaggi a mélyvízben kezdett
"Amikor a motoromon ülök, érzem, hogy szabad vagyok, olyan érzés, mintha táncolnék rajta, és így bírnám rá, hogy gyorsabban menjen. Az autó ellenben olyan, mint egy kalitka."
FORMA 1
Egy új csapat új autója
"Természetesen nincsenek illúzióink, tudjuk, hogy hosszú út áll még előttünk, de törekszünk arra, hogy a helyes irányba haladva, a legrövidebb idő alatt kamatoztassuk az új csapat és az új autó előnyeit".
FORMA 1
Ecclestone szétszedi a versenynaptárt
"A legnagyobb veszélyben Belgium és Németország pályái vannak. Spa Franchorchamps és Hockenheim aszfaltját sem tartják elég biztonságosnak a szakértők, azonban Ecclestone védelmébe vette a fenti pályákat."
FORMA 1
David Coulthard még maradna
"Nem hiszem, hogy Fernando Alonso vagy Kimi Raikkönen nyugdíjas évein gondolkodna egy-egy szezon előtt. Ha bármit is el akarunk érni, nem a távoli jövőről kell filozofálni."
FORMA 1
Jenson Button, a megmentő
"Jensonnak a tettek mezejére kell lépnie, hogy visszahozza azokat a hitehagyott tömegeket, akik nemzeti hősért kiáltanak. Most minden tekintet rászegeződik, jelen pillanatban ő a legnagyobb reménységünk."
FORMA 1
Családromboló Forma 1
időpont:2006. január 10. 06:37
szerző:Autoblog
címkék:alonso, ferrari, mclaren, montoya, raikkönen, renault, schumacher
"Minden egyes mérnök egy kis mozgatórugó a csapatban. Azért élnek, hogy az istállót szolgálják, de lassan elérkezik az a pont, amikor ez a szeretet átcsap valami olyanba, amit egyikünk sem akar. Megutálják a munkájukat."
FORMA 1
Eltűnhet Michael Schumacher lelkesedése
"Hét évnyi csillogás, fényes sikerek után a tavalyi szezon szenvedéssel telt Schumacher számára."
FORMA 1
“A Honda veri a Ferrarit”
"Rég nem éreztem ilyen izgatottnak magam egy tesztelés, egy szezon előtt. A váltás lehetőséget adott arra, hogy újra higgyek korábbi álmomban és megnyerjem a világbajnokságot."