MÜNCHENI ÖRÖM
Rekord a BMW-nél
A luxuskategóriában nincs sem "nem elsőrendű", sem semmilyen válság, és várhatóan nem is lesz: a német BMW autógyár kedden rekord profitot és bevételt jelentett tavalyról, és hasonló jókat jósolt önmagának erre az évre is, nem utolsósorban a nyersanyagok tavalyinál kisebb drágulásában bízva. Folytatás a címre kattintva!
CSAK ÉSSZEL
Videó: rondán falra kent BMW
Ez történik akkor, amikor valaki ész nélkül próbál baromkodni egy autóval. Az ilyesmit könnyű megelőzni, senki ne vállaljon többet annál, mint amit tud.
NEM A LEGGYORSABB
Kubica: Lehetetlen a futamgyőzelem
A BMW merész célt tűzött ki maga elé a 2008-as Forma-1-es idényre: a 2007-es konstruktőri második helyezés után (a McLarent kizárták, ugye) idén meg szeretné szerezni első futamgyőzelmét. A csapat lengyel pilótája, Robert Kubica szerint azonban inkább hátrafelé kellene figyelnie a gárdának, 2008-ban lehetetlennek tartja a futamgyőzelmet. "Jelen pillanatban lehetetlen, hogy képesek legyünk egy futamgyőzelemre" - nyilatkozta Kubica az El Mundónak. "A Forma-1-ben azonban gyorsan változhatnak az erőviszonyok, később bármi megtörténhet. Az biztos, hogy az első helyhez a leggyorsabb autó kell, ez viszont nem a miénk. Persze keményen dolgozunk, meglátjuk, hogy erőfeszítéseink meghozzák-e végül a kívánt eredményt."
EFFICIENT DYNAMICS
Élőben Genfből: duplaturbós BMW-hibrid
A hosszú nevű tanulmány az X5 alapjaira épült, az EU-tesztciklus során mért, 100 kilométerenként mindössze 6,5 literes átlagos üzemanyag-fogyasztásával és kilométerenként 172 gramm szén-dioxid-kibocsátásával messze méretkategóriája leggazdaságosabb járműve. A duplaturbós (Variable Twin Turbo), harmadik generációs common-rail befecskendező rendszerrel működő, alumínium forgattyúházzal szerelt, kétliteres négyhengeres dízelmotor teljesítménye 204 LE, csúcsnyomatéka 400 Nm. Világszerte ez az első dízelmotor, mely 100 lóerő feletti literteljesítményt produkál. A Vision EfficientDynamics elektromotorja 15 kW teljesítményű, gyorsításkor 210 Newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál, az autó összteljesítménye így 165 kW-ra nő. Az elektromos egység fékenergia-visszanyerő rendszere a járműbeli fogyasztók ellátására elektromos energiát is produkál, így annak az üzemanyagban kötött kémiai energiából történő közvetlen előállítása minimálisra csökkenthető. A BMW Vision EfficientDynamics koncepciómodellben napelemes tető szolgál az elektromos hálózat számára a motor üzemétől független, további energiaforrásként. A mintegy 1,0 négyzetméter összfelületű, nagyteljesítményű napelemek akár egy kilowattóra energiát is előállíthatnak a jármű külső és belső fogyasztói számára. Galéria a címre kattintva!
EFFICIENT DYNAMICS
Duplaturbós dízel-hibrid a BMW-től
Nincsen autószalon zöld tanulmány nélkül, Genf is tele lesz környezetbarát modellekkel. Feltűnik majd egy ilyen a BMW standján is, méghozzá nem is akármilyen: a bajorok az X5 alapjaira építették meg az EfficientDynamics Conceptet, mely lényegében nem más, mint egy dízel-hibrid hajtáslánccal felszerelt szabadidőautó. A gázolajos egység ráadásul nemcsak egy szimpla kétliteres erőforrás, hanem rögtön duplaturbós, 204 lóerős csúcsteljesítménnyel és 400 Nm-es nyomatékkal. Ezt egészíti ki egy kompakt generátor, mely gyorsításnál további 20 lóerőt és 210 Nm-es nyomatékot ad hozzá a teljesítményhez. Az erő a ZF által újonnan kifejlesztett nyolcsebességes váltón keresztül jut az aszfaltra, az áttételek a lehető leghosszabbak a kedvező fogyasztás érdekében. A dízel-hibrid X5 nem is fogyaszt többet 6,5 liternél száz kilométerenként, nulláról százra 8,9 másodperc alatt gyorsul. Az autó a fékezéskor keletkező energiát is hasznosítja, tetejébe napelemeket építettek, az ezekből érkező energiát tárolni vagy közvetlenül felhasználni is lehet. Utóbbi esetben a dízel előmelegítésében segítenek az egy négyzetméternyi felületet kitevő panelek, így jócskán lerövidül a kevésbé gazdaságos "bemelegítő" fázis. Galéria a címre kattintva!
KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS
Hatmilliárdos spórolás a BMW-nél
A BMW hosszú távú sikeressége szempontjából elengedhetetlen, hogy a gyár csökkentse működési költségeit - fogalmazta meg a 2012-ig szóló stratégia alapját Norbert Reithofer igazgató nemrég. A spórolási terv részeként a bajor gyár jelentősen szeretné csökkenteni a hatalmas kiadást jelentő anyagköltséget: a terv évi három százalékos kurtítás, melynek eredménye 2012-ig négymilliárd euró megtakarítása lesz. Szinte természetes módon a müncheniek csökkenteni akarják dolgozóik számát is, valószínűleg ezrek lesznek kénytelenek elhagyni a céget. A lépéstől évi 500 millió euró megtakarítást várnak 2009-től, az eddigi összegeket pedig kiegészítik még a további együttműködések kiépítésének köszönhető fejlesztési megtakarítások. Az akció végeredménye több új modell és erősödő piaci pozíciók lesznek a németek várakozásai szerint.
SZÉP SZÁM
Ötmillió fogyott az 5-ös BMW-ből
Január 29-én a BMW csoport dingolfingi gyárában elkészült az ötmilliomodik 5-ös BMW, egy metálfényű karbonfekete 530d. A modellsorozat története 1972-ben kezdődött, akkor mutatták be az első BMW 5-öst a Frankfurti Autókiállításon, és a BMW modelleknél azóta is alkalmazott kódolást is akkor vezették be. Az első szám a modellsorozatra, a második kettő a motorra, illetve annak térfogatára utalt. Az új kétliteres, négyhengeres autó így a BMW 520 elnevezést kapta, szóban pedig "öthuszasként" lett ismert. Az első darabokat még a müncheni gyárban építették, majd 1973-ban az akkor átadott dingolfingi üzembe helyezték a sorozat gyártását. Már az első generációval (699 094 db) sikerült a BMW-nek ennek az autóosztálynak a gyártási volumenjét megdupláznia, hiszen nemcsak németországi ügyfelek érdeklődtek az autó iránt: az 5-ösök több, mint felét exportra gyártották.
2010-BEN JÖN
Kémfotókon a bébi Rolls-Royce
időpont:2008. február 01. 14:31
szerző:Autoblog
Egyre közelebb kerül a szériagyártáshoz a Rolls-Royce új modellje, a Phantomnál körülbelül 1 méterrel rövidebb, RR4 kódnév alatt futó limuzin. Az 5 méter hosszú autó az évtized végére a szalonokba is kerülhet, mégpedig az Autocar értesülése szerint 175 ezer fontos alapáron, ami 230 ezer eurónak felel meg. A bébi-Rolls hű marad a Phantom formavilágához (vastag C-oszlop, hátrafelé nyíló ajtók), de jóval alacsonyabb lesz és motorháza is rövidebb lesz. Újabb különbség, hogy míg a Phantomnak önhordó alumínium váza van, addig az RR4-nek acél/alumínium hibrid karosszériája lesz, mely számos ponton megegyezik majd a BMW 7-es sorozatáéval. Emellett az új Rolls hajtásláncát és elektronikai rendszerét is a bajor limuzintól fogja örökölni. Az RR4 orrában többfajta erőforrás is dolgozhat: szóba jöhet a BMW X6 407 lóerős 4,4 literes biturbója és a 760i 445 lovas V12-ese, de egy dízelmotor beépítését sem zárták ki.
NEM AZ IGAZI
Heidfeld: Lassú az új BMW
Noha a valenciai tesztek során és után a BMW folyamatosan azt kommunikálta, hogy jól halad az új autó fejlesztése, Nick Heidfeldből kibukott, hogy közel sem ilyen rózsás a helyzet. A német pilóta szerint a gép lassabb, mint a tavalyi volt, de ami ennél rosszabb, hogy nehezebben is kezelhető. "Alul- és túlkormányozottságunk egyaránt van, ráadásul mindkettőből túl sok" - elégedetlenkedett Heidfeld. "Csak annyit tudok mondani, hogy a régi autó sokkal jobban volt kiegyensúlyozva, rengeteg munka áll még előttünk." Heidfeld és csapattársa, Robert Kubica durván egy másodperccel maradt el körönként az élcsapatoktól Valenciában, ami valóban kicsit soknak tűnik. "Máshogy kell vezetnem, mint ahogy szeretnék. A mérnökök már dolgoznak a megoldáson, a következő teszten talán már látni fogjuk ennek eredményét. Hogy a többiekhez képest ez mire elég, az persze csak a melbourne-i szezonnyitón fog kiderülni" - fűzte hozzá Heidfeld.
TISZTA MODELLEK
Zöld márkát alapítana a BMW
A BMW illetékesei tavaly még cáfolták azokat a híreket, melyek szerint egy negyedik márka alapítására (vagy megszerzésére) készülnének, a helyzet azonban mostanra megváltozott. Minthogy az Egyesült Államokban és Európában is szigorodnak a környezetvédelmi előírások, a bajor gyárnak növelnie kell tiszta modelljeinek számát. A gond az, hogy a "zöld" profil egyik meglévő márkához, a BMW-hez, a Minihez és a Rolls-Royce-hoz sem passzol igazán. Az egyik megoldás a helyzet megoldására, hogy a BMW új, zöld márkát alapít, erről Stefan Krause, a müncheniek értékesítési és marketingigazgatója beszélt az Automotive Newsnak. Így megoldható lenne több hibrid és elsőkerékhajtású modell integrálása a palettába úgy, hogy nem sérülne a BMW sportos imidzse. "Nem vehetjük ki a kéket a BMW-ből és színezhetjük át zöldre" - mondta Krause. Másik lehetőség a Mini átalakítása környezetbarát profilúvá, vagy egyéb márkák megvétele, úgy mint Volvo, Saab, esetleg a Riley vagy Triumph brit márkák feltámasztása.
A HARMADIK
Hivatalos adatok és képek a BMW M3 kabrióról
A hagyományoknak megfelelően egy harmadik taggal is bővült az M3 család, a kupé és a szedán mellé megérkezett a kabrió változat. A különleges, három részből álló keménytető 22 másodperc alatt tűnik el az utasok feje fölül. A motor maradt a magas fordulatszámon pörgő 4 literes V8-as, 420 lóerővel és 400 Nm-es nyomatékkal. A megerősített, magas torziós merevségű karosszéria miatt az M3 Cabriolet fél másodperccel lassabban, 5,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, de persze így is fantasztikus vezetési élményt kínál. Galéria a címre kattintva!
SZÁLLÍTÁSI MALŐR
A nap képe: 370 összetört BMW egyetlen balesetben!
Még jó, hogy a tengeren utazó szállítmányokra az autógyártók komoly biztosításokat kötnek... Legutóbb a BMW-vel esett meg, hogy egyetlen balesetben 370 autója sérült meg, a bajt az okozta, hogy a szállítóhajó a kikötőben hirtelen megbillent. A raktérbe főleg az 1-es és 3-as sorozatból pakoltak modelleket, utóbbiak közé rengeteg M3-as is került. A szállítmányból 70 autó totálkárosra tört, ezek többsége M3-as volt. A többi, enyhébb sérülést szenvedett autót javításra küldik, ezeket később a BMW hálózatán keresztül értékesítik. Csak remélni tudjuk, hogy nem nullkilométeres új autóként... Galéria a címre kattintva!