BRUTÁL VAS
BMW M5 motoros roadster a Wiesmanntól
Tavaly Frankfurtban riogatta először a nagyérdeműt a Wiesmann M5-motoros szörnye, akkor még koncepció változatban. Most azonban megszületett a szériagyártású autó, melyhez később egy nyitható tetejű kivitel is csatlakozik. Az MF5-be a BMW M5/M6-tól kölcsönzött 5 literes V10-es, 507 lóerős aggregátot ültették, mely brutális menetteljesítménnyel ruházza fel a kétüléses kocsit. A nullaszázas sprint csupán 3,9 másodpercet vesz igénybe, a csúcssebesség pedig 310 km/óra. A Wiesmann mérnökei a hétfokozatú szekvenciális manuális váltót (SMG) is a bajor gyártótól kapták. Mivel a gép hátsókerék-hajtású, a hátsó tengelyre ható leszorító erőt nagy hátsó szárnnyal és diffúzoros hátsó lökhárítóval kellett biztosítani. Természetesen önzáró differenciálmű is van, a kerékjáratokban pedig agresszív 19 colos felnik feszítenek. A görgők mögött hatékony fékrendszer dolgozik, perforált kompozit anyagú tárcsákkal. A Wiesmann MF5 alumínium vázon nyugszik, felépítménye üvegszálas, önsúlya ezért csupán 1380 kg.
VÁLTÁS
Elkezdődött az új Trabant fejlesztése
A Frankfurti Autószalon egyik legnagyobb sztárja az új Trabant volt, melyet a Herpa modellgyártó cég 1:10-hez méretarányú ízelítőként mutatott be. Magát a Herpát is meglepte az a lelkesedés, mellyel a közönség az új Trabantot fogadta, ezért megígérte, hogy elkészíti a modell prototípusát. Ehhez azonban a Herpának nincs megfelelő kapacitása és szakértelme, ezért a technikai fejlesztést átadta az IndiKar (Individual Karosseriebau) nevű cégnek. Utóbbi egyedi járművek, alkatrészek és prototípusok fejlesztésére szakosodott, többek között páncélozott autókat is gyártott politikusok számára. Nagyjából száz alkalmazottat foglalkoztat az IndiKar, közülük harmincan mérnökök, a prototípus elkészítését 2009-re ígérik. "Büszkék vagyunk rá, hogy részt vehetünk ebben a projektben" - szól az IndiKar közleménye.
BEST OF 2007
Frankfurt: összefoglaló 2007 legnagyobb autószalonjáról
2007-ben a frankfurti volt a világ legnagyobb autószalonja, természetesen ott voltunk és folyamatosan szállítottuk a híreket. Helyszíni összefoglaló.
Így is kinézhet egy Dodge
A Brabus amerikai autókra szakosodott társcége, a Startech egy vadiúj Dodge Avengeren mutatta be kreativitását. A Frankfurtban bemutatott koncepcióautó számos egyedi megoldást hordoz, ötvözi az old-school és a modern dizájnt. A 22-es felniken álló alkotás motorterében egy 2,4 literes turbómotor dolgozik, 340 lóerővel.
A Schnitzer gázos csúcs-BMW-je
Lemaradt volna a tuningcégek versenyében az AC Schnitzer, ha nem építette volna meg saját, V10-es motorral felszerelt 3-as BMW-jét. Az AC Schnitzer GP3.10 Gas Powered azonban nemcsak bivalyerős hajtóművével, hanem kapcsolható gázüzemével is kitűnik a mezőnyből. Az extravagáns karosszéria alatt egy teljesen szekvenciális LPG rendszer rejtőzik, két darab párhuzamos "elgőzölögtetővel". Teljesítményből nincs hiány, az új elektronikával, valamint a módosított szívó- és kipufogóoldallal felvértezett motor 552 lóerőre és 540 newtonméterre képes a főtengelyen mérve.
ÉVI SZÁZEZER
A Toyota megcsinálja az IQ szuperminit
A japán Toyota 2009-re új kisautót tervez az európai piacra: a Yarisnál 80 centivel rövidebb, de nagy belső terű kocsi a frankfurti szalonon most bemutatatott IQ modell továbbfejlesztése lesz. A Toyota szerint Európában nő a kereslet a szigorú szennyezőanyag-kibocsátási szabályoknak megfelelő autók iránt. Az új, európai piacra szánt, négyszemélyes kisautót Japánban fogják gyártani, kezdetben évi százezres sorozatban. Az ára még nem ismeretes, írta a Nikkei című japán gazdasági lap kedden.
BF Performance Lamborghini Murcielago
időpont:2007. szeptember 21. 13:17
szerző:Autoblog
címkék:bf performance, frankfurt, lamborghini, murcielago
A BF Performance nagyon ráérzett az exkluzív olasz sportkocsik nemesítésére, melyet számos elnyert díj bizonyít. 2005-ben ők hozták el a Legjobb Német Tuningautónak járó első díjat az 50 ezer euró fölötti sportautók kategóriájában, egy évvel később a párizsi kiállítás Car of the Show díját zsebelték be, majd Murciélagójukkal kiérdemelték a 2006-os Swiss Motor Press Award díjat a sportkocsik kategóriájában. A BF Performance tárt karokkal várja azokat a Lamborghini tulajdonosokat, akik egyedi megjelenésű autóra vágynak.
Hamann Thunder, a hardcore Hármas
időpont:2007. szeptember 21. 09:54
szerző:Autoblog
Túl lassú a 3-as kupé BMW-je? Vagy netalán túlságosan beleolvad a környezetébe? Ne keseredjen el, hanem forduljon a Hamannhoz, aki kívánságra akár 560 lóerős, zabolátlan fenevadat farag autójából! Igen, Thundernek hívják minden idők legerősebb 3-as BMW-jét, amely 10 lóerővel felülmúlja a G-Power nem kevésbé extrém, 550 lovas masináját. A Hamann emberei tanakodtak egy kicsit, majd megállapították, hogy ha a V8 befér a motortérbe, akkor a V10-esnek is be kell mennie. Így is lett, a "Mennydörgést" V10-es erőforrás hajtja.
SsangYong limuzinok 2011-ig
A 62. Nemzetközi Frankfurti Autókiállításon (IAA) bemutatkozott SsangYong koncepció-limuzin, a Wz a legfőbb példa arra a modellbővítésre, amelyet a SsangYong közép-hosszú távon, 2011-ig tervez. A vízió azt jelzi, hogy ideje a márkának a szabadidő-terepjárók mellett személyautókra is fókuszálni. A SsangYong komolyan gondolja: öt új platformon fog fejleszteni, s öt új, két dízel- és három benzinmotort fog kínálni vásárlóinak. A tervek alapján a SsangYong 2011-ig nem kevesebb, mint 30 új modellel bővíti palettáját.
ÚJRA AZ UTCÁN?
Visszatérhet a Trabant
Újjáéledhet a Trabant, miután a német Herpa modellgyártó cég komoly előkészületekbe kezdett az esetleges gyártás beindítására. A Frankfurti Autószalonon mutatták be a megújított változat kicsinyített mását, s egyelőre szondázzák a közvéleményt, mit szólnának ahhoz, ha új Trabantok közlekednének ismét a forgalomban. Ha a kisautó fogadtatása sikeres lesz, a német cég a sorozatgyártást is szeretné elindítani. Természetesen ehhez már egy komoly autógyárra lenne szükség. Folytatás és galéria a címre kattintva!
Lányok Frankfurtból
Európa legnagyobb autókiállításán természetesen ismét külön figyelmet szenteltünk a hölgyeknek. A felhozatal nem volt olyan jó, mint például márciusban, Genfben, de egy-két gyöngyszemet így is lencsevégre kaptunk. Talán nem is kell mondanom, hogy ismét az olasz márkák vitték a prímet. Tehát íme a galéria!
OFC-1
Roadster-tanulmányt mutatott be Frankfurtban a Daihatsu
A Daihatsu OFC-1 jelzésű tanulmánya szokás szerint azt hivatott bemutatni, hogyan nézhet ki a jövő Daihatsu-roadstere. A koncepció igazándiból egy kupé-kabrió, üvegtetejét ugyanis három részben a csomagtartóba lehet hajtogatni. Az OFC-1 sportos megjelenését egy hátsó spoiler és 17 collos felnik emelik ki. Az autó motorházteteje alá egy háromhengeres, turbós, 658 köbcentis benzines hajtómű került, melynek csúcsteljesítménye 64 lóerő. A legnagyobb nyomaték 103 Nm, átlagfogyasztása 4,6 liter száz kilométerenként, az erőátvitel hétsebességes, fokozatmentes CVT-váltón keresztül történik. Galéria a címre kattintva!